Some theories, aka bla-bla-bla

Some theories, aka bla-bla…

Preface/ disclosure

First and foremost, it is said, when you start to do or make something, you should start with your motivation. When your motivation is cleared from your personal scales – your actions will not miss your target after – your action will benefit the others.
This is your sandbox, your only protection – your cleared and examined motivation.
The ‘local railway lines’ becomes uninteresting.
You will soon find yourself in the mainstream of desires, where you will need this protection and the ability to see further than your boundaries marked. You won’t miss and loose the big picture anymore, just keep the focus.

router – ‘avoid the local railway lines’, photo by ivo3d.com

When you start to write a critique (in this case about an art-form) often happens that your driving force is your anger. They say, when you think – for example in a debate – that you are right, it is actually an expression of anger. Obviously, we should avoid the feeling in any form. Actually it is not a pleasant feeling anyway.
According to the traditional Buddhist view, we could distinguish between the relative and absolute state of the truth. As a deeply concerned idealist, I suppose there is an absolute state of truth, which comes from the understanding the nature of the mind, while the relative truth is the understanding how nature works, e.g. understanding the phenomenons in the world. This idea somewhat correlates with the European tradition, which was built upon the ancient Greek tradition (Plato, Socrates, Aristotle), restarted with the renaissance and fully blossomed in the enlightenment movement.
I was built upon these traditions, on the same time I am aware, that we are living in a post-modern, a post-truth world, where facts have become opinions, truth is just the question of the rhetoric and money, propaganda was renamed to marketing, art validated by its market value, businessman have lost their numbers but got instead visions and the public opinion has become the irreplaceable, unquestionable God.
What’s more, we are going to cement these patterns with the machine learning methods for the prolonged and already saved future. The system of the uncertainty was balanced finally.
This landscape is going to be quite frightening.

‘Punny humans feels there is something missing…’

And then, a sudden flash:
Covid-19

At least we have found something in common in us.

It is time to get back our culture, this will save us e.g. through the (healthcare) science first, then the rest, the Republic, Rule of law, our cultural heritage and Art.
Nature also got a breath for a moment, hopefully it won’t be our last too.

Take this time for educating yourself, we will need to get your brain back, a bit rewired:)

to be continued..

Recommended reading for the duration of a quarantine..

Dear Reader!
I will recommend a book on philosophy, this time in Hungarian.

I apologize to my English readers, for them I suggest they watch the documentary ‘Hypernormalisation 2016’ by Adam Curtis, maybe you could find it still current. link: https://youtu.be/fh2cDKyFdyU

I am going to write down some art-theory in English soon, so stay tuned..:)

A most ajánlott könyvet 2020. április 13-ig ‘ingyen’ el lehet olvasni az alábbi linken:
https://www.szaktars.hu/kalligram/view/salamon-janos-a-sziv-arisztokratikus-szokasai-filozofiai-irasok-2016/?pg=0&layout=l

Salamon János könyve (A szív arisztokratikus szokásai. Filozófiai írások (Pozsony, 2016, Kalligram Kiadó ) igazi oázis a magyar szellemi élet sivatagában.
Tűpontos megfigyelések olvasmányos formában, elsősorban azoknak, akik még mindig saját maguk tengelye körül pörögve – örlődve gondolkodnak demokráciáról/liberalizmusról.
Mik azok az alapvető problémák amik már az ókori demokrácia megszületésekor is megjelentek, és a mai napig is mérgezik életünket? Megoldásokat ezúttal sem kapunk, már csak azért sem, mert úgy tűnik ezek a népuralom velejárói. De ez nem csak politika-filozófia, nem is evvel a céllal íródott a könyv.
Itt az egyetemes kultúráról van szó, ajánlom mindenkinek aki a kultúrában érdekelt, vagy csak egyszerűen értéket szeretne létrehozni, nem csak kenyérkeresetként műveli azt. (erről jut eszembe – a ‘kultúra-teremtő’ szókapcsolat milyen lealacsonyító)

Nehéz szavakkal kifejezni mély hálámat a szerző és a könyv iránt, mert igen, az idealizmus emberi tulajdonság, enélkül talán nincsen értelme az emberi létezésnek; valamint megkockáztatom, enélkül művészetet sem lehet létrehozni, vagy pontosabban, lehet, csak nincsen értelme. Enélkül maradna az élet abszurditása, ami már így is elviselhetetlen mértéket öltött és cinizmusból sincs már hiány.
Külön köszönet a mai korra is jellemző relativizmusra mért atombombával felérő csapásért,
amely a könyv második feléből (Viták) kiderül – nem maradt utórengések nélkül, de úgy tűnik sajnos megértésre sem talált. Miközben a kultúra hanyatlásáról beszélünk, – és benne az értelmiségi szerep eltűnéséről, – nehéz együttérzéssel védeni, ha azt maguk a kultúra szereplői: önmaguk felszámolásával végzik el.


Ha egy ‘megvizsgált’ életet élünk (és ezt már a szerzőtől függetlenül írom), bátran álljunk bele értékrendünkbe, hiszen megtudjuk különböztetni a jót a rossztól, vagy ha ez nem is megy, legalább viselkedjünk jó gazdaként: és érezzük földünk vagy szűkebben vett szakmánk felelősségét. Egyébként marad a minden-mindegy, a sem-sem, a tömeg az egyén helyett, a nominális, a normális – normalizmus, a gépi logika, a civilizáció helyett a törzsi kultúrák, az új barbarizmus, nacionalizmus; egyszóval minden szörnyűség, akkor amikor a józan eszünket megkérdőjelezzük.

Így a járvány idején van valami halvány remény erre, amikor az egészségügy felértékelődött (és remélhetőleg vele a racionalitásba, szűkebben a tudományokba vetett bizalom és egymás iránt érzett szolidaritás is), vagy a kultúra közvetítése (oktatás) és tudom, hiú remény de talán maga a kultúra is fel fog; benne a művészettel, amelynek nem kisebb feladata van, mint megmondani, ezt az egész szenvedést miért is érdemes élni. Hogyan tudjuk ezt megmondani, ha minden relatív és egyformán fontos?
Azaz akkor semmi sem fontos!
A művész most is csak egy rubrika egy táblázatban, amit az üzleti terv szerint az ‘MI’ (AI) már holnap költséghatékonyabban kivált.
Ha ez így elég, és senkiben nem ébred föl ennél több vágy, vagy legalább gondolat, ez is élet – csak szerintem már nem emberi -, így megsiratni sem érdemes.

Mintha ennél azért többre lennénk képesek? Szeretném, ha nem tévednék.
Ha mégis, mert nem vagyok voluntarista, marad a teória:
Egy szebb és elviselhetőbb illúzióból könnyebb felébredni?
Elég, ha csak esztétikus?
Ha csak érezni lehet, de tudni nem?
Ha az állítás veszélyes, inkább legyen csak vélemény?
Hová vezet ez?